Dinó Park
 Árjegyzék
 
Rendezvények
 
nyomozás
Letölthető füzet
Hírlevél
Név:

E-mail:

A Vadaspark előtörténete 1979-ig
A Budakeszi Vadaspark történetének ismertetésekor vissza kell utaznunk az 1970-es évek elejére. A mintegy 350 hektárnyi területet eredetileg a Telki, majd 1976-tól a Budavidéki Állami Erdő- és Vadgazdaság (a Pilisi Parkerdő Zrt. jogelődje) kezelte főként fatermesztési, illetve kisebb arányban talaj- és vadvédelmi célok szerint. A gazdálkodás közvetlenül a Budakeszi Erdészet feladata volt.
A nagyvilág 1972-ben, a Buenos Aires-i Erdészeti Világkongresszus határozatából értesülhetett az erdők újabb felhasználási funkciójáról: a közjóléti célú erdőgazdálkodásról, melyet magyar javaslatra fogadtak el, népszerűsítettek és fejlesztettek. A társadalmi méretekben értendő üdülési, pihenési, rekreációs célú erdőgazdálkodásra hazánkban már ezt megelőzően is akadt példa, többek közt Budapesten, a belső budai divatos kirándulóhelyeken.
 
A köztudatban Vörös-hegyként ismert területen az 1960-as évek végére befejezték az idős tölgyesek felújítását, így a völgyekben gyertyános és más kemény lombú fafajokkal elegyes tölgyes, a magasabb szinteken egyéb lombos fafajokkal elegyes tölgyes erdők alakultak ki. A Hársbokor-hegy gerincének bokorerdői és az északi oldal idősebb tölgyesei nagyobbrészt érintetlenek maradtak. A fejlesztés során mintegy 6200 folyóméter dolomit-murvás sétautat, 7 db eső ellen védő kunyhót, 6 pihenőhelyet (félrönk padokkal és asztalokkal, hulladékgyűjtőkkel), valamint 13 tűzrakó helyet építettek ki.
 
A népszerű kirándulóhely közelében folytatott dolomit-, kőpor- és murvabányászat 1974-ben megszűnt, a szükséges befejező műszaki munkák pedig megalapozták a bánya területének más célú használatát. 1976-ra a megszületett az a fejlesztési és kiviteli üzemterv, mely egy gyalogosan bejárható, a hazai nagyvad- és apróvadfajokat a természetes környezetükben bemutató park, vadaspark létrehozását célozta meg. A fiatalos erdőrészeket egyébként is szívesen látogató nagyvadfajok ide szoktatása és védelme érdekében 1976–77-ben határkerítést húztak föl. 
 
Később, az 1980-as évek közepén a kerítés északi szakaszát a Júlia-majori bekötőúthoz helyezték át, s így a bekerített terület már meghaladta a 400 hektárt is. Ezzel kiterjedésben a második legnagyobb ilyen jellegű park lett Európában a hannoveri után. 1981-ben a déli lankák vadföldjeinek peremén, a szőlőteleptől átvett mintegy 20 hektáron erdei- és feketefenyveserdő-telepítést végeztek. Két nagyvadetető és több szóró üzemeltetése is segítette a meglévő és a befogásokból gyarapodó vadállomány ellátását. A Büdös-árokban kialakított vízgyűjtő pedig a folyamatos ivóvízellátást biztosította.
 
1977–78-ban épültek meg a parkjellegű beruházások, valamint a bemutatókarámok. A gyalogosan bejárható területen arányosan elosztva kaptak helyet a magaslesek és a pihenők. A fogadóparknál nyomókaros ivóvízkút épült, a látogatók számára pedig három helyen Zsolnay-ivócsapokat helyeztek ki. A kis bányaudvarban tűzrakó helyet hoztak létre.
 
Az ún. Gomba-pavilon építése és berendezése megvilágítható oktatóképekkel rendkívül sikeres ötletnek bizonyult. A volt bányászmunkásszálló épületében (a mai parkoló kihajtási oldalánál) impozáns trófea- és természetfotó-bemutató termet létesítettek. Az épület egykori irodahelyiségéből alakították ki a Vadaspark irodáját.
 
A Vadaspark bejárata fából készült kétszárnyas kapuból és mellette a fafeldolgozó üzem gyártotta „őrtoronyfülkéből” állt. Az állandó dolgozók munkahelyi ellátását erre a célra kialakított faházakban biztosították.
 
Oldal nyomtatása