Rendezvények
 
nyomozás
Letölthető füzet
Hírlevél
Név:

E-mail:

Emlősök
Üregi nyúl (Oryctolagus cuniculus – European rabbit)
Eredetileg csak az Ibériai-félszigeten és Északnyugat-Afrikában volt megtalálható, ma azonban széles körben elterjedt Európa csaknem minden részén, keleten egészen Ukrajnáig.
Az állat társas, nagy közösségekben, a kolónián belül nagycsaládokban él. Egy-egy hím általában több nőstényből álló háremet tart. Együtt védik meg területüket a szomszédos családokkal szemben. Dombvidéken, laza homokos talajokon mindenütt otthonos, itt készíti tágabb, katlanban végződő föld alatti lakását. Kedvenc élőhelye a rövid füvű puszták, bokros legelők, de a kedvező fekvésű fenyvesek széle is.
 
Európai vörös róka (Vulpes Vulpes – Red fox)
Nagy népszerűségnek örvendek a gyerekek és a felnőttek körében egyaránt, mondhatni igazi sztár vagyok a vadvilágban! Rengeteg híres és sokak által kedvelt történetben szerepelek. Az egyik mesében fürge rókalábaimon surranok, a másikban csőrbe… vagyis csőbe húzom a hollót, és elcsaklizom tőle a sajtot, kérdezzétek csak meg a legjobb barátomat, a Kis Herceget! Ragadozó állat vagyok, legszívesebben friss húst, apró pockokat, egereket, rágcsálókat rágcsálok, de igazi ínyencekhez méltóan bogyókat, gyümölcsöket is fogyasztok. Nem szívesen vallom be, de városok közelében még „kukázni” is szoktam, az ember által kidobott ételmaradékot a szeméttárolókból túrom ki magamnak... Éjszaka vadászok, napközben a föld alatt található rókavárban, a „kotorékban” sziesztázok. A sötétség egyáltalán nem okoz gondot számomra, hisz mind fülben, mind pedig orrban igen erős vagyok. Hegyes, radarszerű füleimmel a legapróbb neszt is meghallom, orromban pedig közel kétmillió szagló-receptor található, így nincs az a zsákmány, amit pillanatok alatt ki ne szagolnék! Első hallásra furcsa lehet, de én nem csak az orromon hordok bajuszt, hanem a lábaimon is, ezek a tájékozódásban segítenek, és abban, hogy könnyebben ki tudjam kerülni sötétben az akadályokat.
 
Nagy pele (Glis glis – Edible dormouse)
A nagy pele Európában mindenütt megtalálható. Előfordul parkokban, ligetekben, gyümölcsösökben és kertekben egészen 2000 méteres tengerszint feletti magasságig. A sűrű erdőket kedveli, ahol a lombok között bujkál. Gyakran előfordul emberi lakóhelyek közelében. Nyáron mohából és rostokból készíti fészkét nagy magasságokban lévő faodúban, fal- vagy föld alatti mélyedésben (60 cm-es mélységig). Hasznosítani tudja a madárfészket is. Találtak már 5 egyedet is egyetlen fészekben. Alkonyatkor és éjszaka aktív. A pele októbertől áprilisig téli álmot alszik.
 
Közönséges erdei mókus (Sciurus vulgaris – Eurasian red squirrel)
Az európai mókus élőhelye a legkülönbözőbb erdőtípusok, a síkságtól egészen a hegyvidékig. Nagyobb kertekben és városi parkokban hamar barátkozik és könnyen etethető. Fán élő állat; magasan, a fatörzs közelében, ágakból készített, gömb alakú fészekben alszik és hozza világra kölykeit. Mivel túlnyomórészt nappal mozog, a mókust könnyű megfigyelni. Tápláléka lehet toboz, fakéreg, növényi nedvek, bükkmakk, mogyoró, bogyók, gombák, rovarok, tojások és madárfiókák. Ősszel több helyen raktárt hoz létre mogyoróból és bükkmakkból, hogy át tudja vészelni a telet. Valódi téli álomba (lecsökkent testhőmérséklettel) nem merül, csupán felváltva alszik és pihen. Ahogy kevesebbet mozog, tápanyagigénye is lecsökken. Az állat 2–3 évig él.
Fáról fára ugrásai oly hamar követik egymást, hogy szabad szemmel nehéz megítélni ugrásainak hosszát. Ágvégről ágvégre veti magát, lehetőleg a felső csúcsra, gyakran 4–5 méter távolságra, és mindig felülről lefelé.
 
Európai sün (Erinaceus europaeus – Northern white-breasted hedehog)
Éjszakai életmódot folytató magányos állat. Tápláléka hernyók, bogarak, földigiliszták és csigák. De megtámadja az egérfészket, valamint fogyaszt döghúst és növényi eredetű táplálékot is. Tűhegyes rovarevő fogazata van. A sünök éjjelente 2–4 kilométert is gyalogolnak táplálékkeresés közben. Az európai sün 5–6 évig él.
 

Eurázsiai hiúz (Lynx lynx – Eurasian Lynx)

Ez a macskaféle egykor egész Európában elterjedt volt. A 20. század közepére azonban Közép- és Nyugat-Európa legtöbb országában, illetve Nagy-Britanniában kihalt. Napjainkra számos helyen  sikerült visszatelepíteni a hiúzt az erdőkbe. Az állat hossza 70-110 centiméter; a hím nagyobb a nősténynél. Vállmagassága 50-75 centiméter, farok hossza 15-25 centiméter és testtömege 15-38 kilogramm. Az eurázsiai hiúz túlnyomórészt éjjel tevékeny. Többnyire magányosan jár, territóriumát vizeletének szaganyagával jelöli meg. Az állat tápláléklistája a kisemlősöktől (az egerektől) az európai őzig és a szarvasborjúig terjed. Egyik legfontosabb zsákmányuk a nyúl. Az ivarérettséget 1,5-2 éves korban éri el. A párzási időszak február-március között van. A vemhesség 65-74 napig tart, ennek végén legfeljebb 4 kölyök jön a világra.

 
Európai szürke farkas (Canis lupus lupus – European wolf)
A farkas vagy szürke farkas a ragadozók családjába tartozó, kutyaféle állat. Belőle háziasították a kutyát. Az ember után a legnagyobb területen elterjedt emlős. Észak-Amerika és Eurázsia északi területeinek meghatározó csúcsragadozója, de megtalálhatjuk képviselőit Közép-Amerikában, Észak-Afrikában és Dél-Ázsiában is. Az egykor összefüggő, hatalmas területen a túlzott vadászat következtében ma már csak elszigetelt csoportjai maradtak fenn, így például Észak-Afrika szavannaövezetéből az ember teljesen kiszorította. Szerencsére ma már Magyarországon is védett, azaz a délről és északról átkóborolt egyedeket nem lövik ki automatikusan. Hazánkban az I. világháború után pusztult ki, és az 1980-as években jelent meg újra. A farkas főleg rendkívül szervezett szociális csoportokban, úgynevezett falkákban él. A falka kommunikációjának elhíresült módja az úgynevezett farkasüvöltés.
Barna medve (Ursus arctos – Brown Bear)
Az eurázsiai kontinens mintegy felén, továbbá Alaszkában, valamint az USA és Kanada nyugati részén is megtalálhatjuk. Teste 1–3 m hosszú, tömege ennek megfelelően 100–800 kg. A barna medve a gyakorlatban tipikus mindenevő; megeszik gyakorlatilag mindent, legyen az fű, gomba, gyökér, erdei gyümölcs, éppen rovar, kisemlős vagy szarvas méretű zsákmány. Nyáron elsősorban növényeket, terméseket és hagymákat fogyaszt. A hímek megküzdenek egymással a párosodás jogáért. Leginkább május és június között párzanak, viszont a megtermékenyített petesejt beágyazódása rendszerint 5 hónapot késik, vagyis a csupasz és vak kölykök télen születnek meg. A fiatalok 4–6 évesen válnak ivaréretté, de 10–11 éves korukig még nőnek. A természetben körülbelül 25 évet élnek, állatkertben azonban az 50 éves kort is elérhetik.
 
 
Aranysakál (Canis aureus – Golden jackal)
Az emlősök (Mammalia) osztályának a ragadozók (Carnivora) rendjéhez, ezen belül a kutyafélék (Canidae) családjához tartozó faj. Magyar népi neve „csikasz”, de a „nádi farkas” és például a Toldiban szereplő „toportyánféreg” is ezt az állatot jelöli. A sztyeppék, fákkal tarkított puszták, bokorerdők és félsivatagok lakója. Az aranysakál a farkas szubtrópusi-trópusi megfelelője. Kerüli a trópusi esőerdőket, ami elsősorban az ottani kevés táplálékkal függ össze. Kisebb állatokat önállóan is képes elejteni, de ezzel a lehetőséggel ritkán él, inkább csapatokba verődik, és antilopokat, gazellákat zsákmányol. Ha nem jut táplálékhoz, a dögökre is ráfanyalodik, olykor az emberi települések közelébe is merészkedik némi hús reményében. Az emberi üldöztetéstől eltekintve az aranysakál legnagyobb ellensége a farkas. Ahol mindkettő előfordul, a sakál csak nagyon szórványosan és visszavonultan marad fenn.
 
Közönséges nyest (Martes foina – Stone marten)
Eurázsiai kisragadozó. Nem tévesztendő össze a nyuszttal. Gyakran megjelenik a városokban, sőt megtelepedhet az épületekben is. Ügyesen mászik, de ritkán megy fel magas fákra. Főleg szürkületkor és éjszaka mozog. Hatékony vadász, tápláléka gerinctelenekből, rágcsálókból, madarakból, tojásokból áll, de szereti a gyümölcsöt is. Imádja a tojást, annak tartalmát kiszívja, csak az üres héjat hagyja hátra. Esetenként háziállatokat (baromfit) is megtámadhat.
 
Vadászgörény (Mustela putorius furo – Domestic ferret)
A közhiedelemmel és kinézetükkel ellentétben a görények nem rágcsálók, hanem ragadozók. Körülbelül 2500 éve háziasították, többnyire patkányra, egérre, üregi nyúlra vadásznak vele, de ma már egyre többen csak mint hobbiállatot tartják. Görényeket használtak londoni rendezvényszervezők vezetékek és kábelek átvezetésére nagy csatornahálózatokon.
 
Rekonstruált őstulok (Bos Primigenius Primigenius – Aurochs)
 
A kutatók barlangrajzokra és korabeli leírásokra hagyatkozva tettek kísérletet arra, hogy a 17. században kihalt őstulkot rekonstruálják. Feltámasztásának fő célja az lenne, hogy Európa vad ökoszisztémáit benépesítsék, hogy a vadonban újra létezzenek a marhák egykori ősei, párhuzamosan élve a háziasított fajtákkal. Az őstulkok feltámasztásába először az 1920-as években a Heck testvérek vágtak bele. Primitív jelleget hordozó, ősi fajok keresztezésével több évtizedes munka során sikerült egy küllemre meglehetősen hasonló fajt előállítani, bár méreteiben még mindig elmaradt az őstulokhoz képest, így a 20. században számos újabb feltámasztási kísérlet vette kezdetét, mint például a Tauros program, vagy az Uruz projekt. Ezek a programok nem a Heck marhát tenyésztették tovább, hanem különböző fajták pároztatásával igyekeztek őstulkot előállítani. A célhoz legközelebb jelenleg talán a Hortobágyi Nemzeti Park területén, 1997-ben a Pentezugban létrehozott minimális emberi beavatkozást igénylő rezervátumban folyó tenyésztési program áll. A rekonstruált őstulok jelenleg is szelektálás alatt áll Hortobágyon.
 
 
 
Házi patkány (Rattus rattus – Rat)
Eredeti elterjedési területe India, de szinte a világ minden részére behurcolták. Az ember közvetlen közelében él; még az ókorban jutott el Európába, feltehetőleg Afrikán keresztül. Kedveli a magtárakat, padlásokat és a meleg helyeket. Ahol jelentősebb vándorpatkány-populáció található, ott megritkul ez a faj. A házi patkány egyértelműen az esti és a reggeli szürkület idején a legtevékenyebb, bár a nap bármely órájában találhatunk éber példányokat.
 
Észak-amerikai mosómedve (Procyon lotor – Raccoon)
A mosómedve egy közismert, csíkos farkú és jellegzetes banditamaszkot viselő mindenevő, amely remekül alkalmazkodott az emberek közelségéhez. Eredetileg Amerika lakója, de elvadult példányai Európa területén is életképes populációkat hoztak létre. Ami a nevét illeti, táplálékát valóban szokta tisztogatni, de a medvefélékhez nincs szorosabb köze.
Nyestkutya (Nyctereutes Procyonoides - Raccoon Dog)
Rendkívül dinamikusan terjed, bár még nem lehet elmondani róla, hogy nálunk tartósan megtelepedett, de az ország bármelyik részén előfordulhat. Eredeti hazája Ázsia távoli vidékeinek tundráiban, erdeiben található. Igen jól alkalmazkodik az új környezethez is. A párok egész évben együtt maradnak és elsősorban az erdőkkel tarkított mocsarakban, alföldeken, valamint nádasokban élnek. Bundája barnásszürke, lábai, valamint a feje a szájszeglettől a fülig sötétkék. A háton keresztet alkotó sötét sávok vannak. A hím és nőivarú egyedek egymáshoz hasonlóak. Helykeresése során szívesen telepszik meg róka és borzkotorékban, de ha nincs, maga is szívesen ás. Főleg éjszakai állat, nappal nehéz vele találkozni.
 
Vaddisznó (Sus scrofa – Wild boar)
A vaddisznó az emlősök osztályába a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe és a disznófélék (Suidae) családjába tartozó faj.
A vaddisznó családi közösségekben, csapatokban jár, amit kondának nevezünk. A csapat magját az öreg koca jelenti, a süldőkkel és a malacokkal. A kondához lazán vagy szorosabban kötődve további állatok is csatlakozhatnak. Gyakran az előző évi fiatalok is a közösségben maradnak, amíg ivarérettekké nem válnak. A kanok csak alkalmilag keresik fel a kondát, anélkül, hogy a fiatal állatokkal törődnének. Csak a szaporodási időszak kezdetekor csatlakoznak a kocákhoz.
 
Európai őz (Capreolus capreolus – Western roe deer)
Az őz Magyarország teljes területén előfordul. Az Alföldön a jelenlegi sűrűséget az 1960-as évek második felében és az 1970-es években érte el. Korábban inkább a domb- és hegyvidéki, erdősültebb területeken éltek nagyobb állományai.
Az őz nyáron jellemzően magányosan vagy kis családi csoportokban él, például suta a gidáival. Ősztől tavaszig azonban kisebb-nagyobb csapatokat formálnak. A nagyobb csapatok összetétele folyamatosan változik. Erdei területeken 4–8, nyílt mezőgazdasági területeken 40–90 egyedből álló csoportok is kialakulhatnak. Az őz szabad területen mintegy 10 évig is elélhet. Állat- és vadaskerti adatok alapján 15–17 év lehet a legnagyobb élettartam.
 
Gímszarvas (Cervus elaphus – Red deer)
A gímszarvas az egyik legnagyobb szarvasféle. A világ sok részén húsa táplálékforrásnak számít. Gyönyörű agancsáért sokan vadásznak rá. A tisztásokkal és rétekkel tarkított lombos és elegyes erdők lakója. A legjobb körülményeket valaha bizonyára a folyóárterekben találta meg. De kedveli a hegyi erdőket is, és ma éppen Közép-Európa nyugati felén találhatók a legerősebb agancsosok. Télen ajánlott etetni őket.
 
Dámszarvas (Dama dama – Fallow deer)
A dámszarvas hosszúra nyúlt, lapátszerű agancsa jelentősen különbözik minden más szarvasétól. Mindkét nem felnőttkori bundáján vörösesbarna alapon sorokba rendezett fehér pöttyöket találunk. A világos formáktól kezdve a teljesen fehér alakokig sokféle változat fordul elő. A dámszarvasok üzekedése (barcogás) október eleje – november közepe között zajlik, egy hónappal később, mint a gímszarvasoknál. A bikák csoportjai kora ősszel bomlanak fel, amikor az agancsaikról a barkát (más néven háncs) már letisztították.
 
Muflon (Ovis aries musimon – Mouflon)
A muflont Európa nagy részére, a Mátrába is, vadászati célokból telepítették be, és helyenként – például az erdei talajokon – gondot okoz, hogy a hosszú paták akadályozzák a járásban.
A muflonok főként szürkületkor járnak táplálék után. Ahol nem zavarják őket, nappal is megfigyelhetők. Jól látnak és futnak, ügyesen ugranak. A nőstények úgy bégetnek, mint a házijuh, míg a kosok ritkán adnak ki hangot. A berregéskor (párzási időszak) viszont kilométerekre elhallatszik, amint szarvaikkal összecsapnak.

 
 
Vízibivaly (Bubalus bubalus – Water buffalo)
Marmagassága 150–180 cm. A tehenek tömege 400-800 kg, a bikáké 600–700 kg, az ökröké 500–800 kg. Szarvai sarlószerűen felfelé irányulnak. Bőre fekete, feketés barna vagy szürkés, szőrzete ritka, a fara kopasz. Az újszülött borjú dús szőrzettel jön a világra. A bivaly igénytelen állat, megeszi a kákát, a nádat, a szittyót és a mocsári füveket.
A bivaly hármas hasznosítású. Elsőrendű feladata a vontatás volt. Igavonó ereje 50%-kal nagyobb, mint a szarvasmarháé, ezért terméskövek, vastag fatörzsek vontatására és termőföldek feltörésére használták. Teje porcelánfehér színű, kellemes ízű, hamarabb alszik meg, mint a tehéntej és vitamintartalma is magasabb. Zsírtartalma eléri a 8%-ot, de a laktáció folyamán akár a 16%-ot is. 6 liter tejből 1 kg sajtot tudnak készíteni. Híres bivalytejből készült sajt a mozzarella, a feta és a cheddar. A magyarországi bivalyállomány a törvényileg védett őshonos állataink közé tartozik.  
 
Przsevalszkij-ló (Equus ferus przewalskii – Przewalski's horse)
Más néven ázsiai vadló vagy mongol vadló, illetve takhi a vadló egyetlen máig élő alfaja, a háziló legközelebbi vadon élő rokona. A Przsevalszkij-ló a háziasított lóhoz képest zömök testfelépítésű és rövid lábai vannak. Általában 1,3 méter magas és 2,1 m hosszú, a farok hossza 90 cm. Súlya kb. 350 kg. A szőrzet színe fakó. A sörény (mely felfelé mered) körüli rész sötétbarna, a horpasz fakóbarna, a hastájék pedig sárgásfehér színű.
A Przsevalszkij-lovat viszont soha nem háziasították sikeresen és napjainkban is megmaradt igazi vadlónak. Valaha számtalan olyan lóféle élt, melyeket nem sikerült háziasítani, ideértve a tarpánt, az onagert és más fajokat. De legtöbbjük mára kihalt és a Przsevalszkij-ló az egyetlen igazi vadló a világon.
 
Oldal nyomtatása