Rendezvények
 
nyomozás
Letölthető füzet
Hírlevél
Név:

E-mail:

Vendégkönyv
Jankó-Brezovay Pálné
2015. 04. 18. 16:21:02
Kedves Vadasparki Vezetők!

Néhány évvel ezelőtt írtam Önökhöz egy levelet, melyben jeleztem: a jelképes jegy megvásárlása problémás volt. Súlyosan fogyatékos unokámmal látogattunk a Parkba, s a pénztárossal vitába keveredtem a jegyre jogosultságot illetően. Levelemre természetesen kaptam választ, udvarias hangú levelet.

Két napja, pontosabban 16-án, csütörtökön délelőtt 10 óra tájban érkeztünk ugyanazon unokámmal a pénztárhoz. Egy-egy diák- illetve nyugdíjas jegyet kértem, pénztárosuk azonban egy pillantással felmérve a helyzetet, gyakorlatilag a MÁK igazolvány felmutatását is mellőzve jelképes jegyet adott. (Unokámnak természetesen van MÁK igazolványa!) Meglepődött kérdésemre barátságos választ kaptam, udvariassága végtelenül jól esett. Mindebből a közelünkben lévő látogatók semmit nem érzékeltek: pénztárosuk rendkívül tapintatos volt. Nagyon köszönöm, nemcsak a mi nevünkben, hanem a fogyatékos gyermekekre, s hozzátartozóira is gondolva!

Unokám nagyon élvezte a parkbeli sétát: érdeklődve nézegette az éppen szundikáló, vagy táplálékukat ropogtató állatokat.

Szép a park, szépek és gondozottak, nyugodtak voltak az állatok – igazán kellemes órát töltöttünk kettesben unokámmal. A Parkot takarító munkások is barátságosak voltak, ezt is jólesően tapasztaltam.

További sikeres munkát kívánok, köszönöm a kellemes tapasztalatot, szívélyes üdvözlettel:
Jankó-Brezovay Pálné ny. gyógypedagógiai tanár


Válasz:
Köszönjük szépen! Reméljük, hamarosan újra üdvözölhetjük Önöket a Budakeszi Vadasparkban!
 
Éva
2015. 04. 10. 19:50:56
Köszönjük, hogy tartalmas, élvezetes délelőttöt tölthettünk el a vadasparkban. Hála Aczél Gergely szakvezetőnek a hasznos információkért és türelméért. Köszönettel: a tarjáni hattanosok és kísérőik.
 
Juhászné Rusai Éva
2014. 10. 19. 09:46:18
2014. október 18-án volt a pedagógus nyílt nap.
Köszönöm a kollégáim nevében is azt a nagyon jól és rugalmasan megszervezett napot, amit ott tölthettünk.
Nagyon jó \"motiváció\" volt ez arra is, hogy miért érdemes egész napos ovis /iskolás/ kirándulásokat szervezni a Vadasparkba.
Köszönet a szervezőknek és valamennyi munkatársnak, aki ezen a napon azon fáradoztak, hogy mi pedagógusok annyi élménybe részesedhettünk. mosolygos
Válasz:
Köszönjük!
 
Viki
2014. 10. 18. 17:47:35
Sziasztok!

Ma részt vettem a pedagógusoknak szervezett Nyílt napotokon, ahol nagyon sok programmal, állattal ismerkedhettünk meg részletesebben kollégáimmal egyetemben.
Azon szerencsések közé tartozom, aki már gyerekként is sokat járt a Vadasparkban. Örömmel látom, hogy azóta rengeteget fejlődött a park, sokkal interaktívabb és gyerekközpontúbb lett. Többször jártam már itt óvodásaimat kísérve.
Egy javaslatom lenne csupán, hogy ezeket a nyílt napokat érdemesebb lenne kicsit jobban promótálni az intézmények felé, hiszen elég kevesen tudtak részt venni a mai napon és ez azt gondolom, hogy nem így lett volna, ha többen tudnak róla.
Köszönök Mindent, üdvözlet a kedves Igazgató úrnak mosolygos
Válasz:
Köszönjük!
 
Rácz-Pozsa Melinda
2014. 06. 26. 09:20:07
Kedves Budakeszi Vadaspark Dolgozói!

Múlt héten szombaton jártunk Önöknél Családommal, amikor a Kislányom rosszul lett.
Ezúton szeretném megköszönni az Önök és az Étteremben dolgozók segítségét!
Minden jót kívánok Önöknek!

Üdvözlettel:
Rácz-Pozsa Melinda
Válasz:
Kedves Melinda. Köszönjük és jó egészséget kívánunk a kislánynak. Szép napot!
 
Tündi
2014. 05. 23. 16:10:12
Ma voltak a kis fiamék az ovival kirándulni a Vadasparkban és csupa jó élménnyel jött haza és nyáron szeretne vissza menni majd és én is nagyon kíváncsi vagyok rá
Köszönöm
Válasz:
Köszönjök és várjuk szeretettel!
 
Dénes Gábor
2014. 05. 01. 20:34:01
Ma május elsején voltam a budakeszi vadasparkba, nagyon jó, csak azt sajnálom, hogy nem lehet megtenni már a vadasparkban, a nagy körturát, azt szeretném tudni, hogy miért van lezárva a vadon része.
Válasz:
Kedves Gábor! A szűkebb értelemben vett vadasparkból (fizetős terület) valóban már nem lehet a nagykapukon kimenni, mert voltak sokan, akik onnan jöttek be. Viszont maga a terület bárkinek látogatható, a park mellett minden irányban belépők vannak, melyeken bárki (kutya nélkül) bemászhat és túrázhat a kijelölt helyeken. Egyéb infó és aktuális lezárások, hírek a www.parkerdo.hu oldalon.
 
Kopácsy család
2014. 02. 15. 20:25:18
Tisztelt Fenntartók!

A mai napon kellemes meglepetésben volt részünk négy és hat éves gyermekeinkkel, mert egy kedves hölgy kb. 16 órakor megjelent egy narancssárga vödörrel és szólt a látogatóknak, hogy látványetetések lesznek a ragadozó állatok kifutóiban. Nagyon kedves volt, és rengeteg érdekességet elmondott az állatokról, akikhez nagyon jól értett.
Köszönjük ezúton neki is (sajnos csak a keresztnevét jegyeztem meg: Katalinnak hívták).
A honlap információi alapján ez valóban meglepetés volt, tekintve, hogy látványetetés csak hétköznapokra van feltüntetve.
Köszönjük, hogy a Vadaspark egyre több látogatóbarát, interaktív programmal szolgál, megszerettetve ezzel a természetet gyermekeinkkel.
Válasz:
Köszönjük!
 
Kercsmárné F. Júlia
2014. 01. 13. 08:19:50
Tisztelt Üzemeltetők!
Először voltunk a vadasparkban, mely kellemes élményeket tartogatott, élveztük a friss levegőt. Egyetlen javaslatot szeretnénk tenni: az állatokat ismertető táblák leírása véleményünk szerint nem elég részletes, szívesen olvasnánk az adott állat élőhelyéről például. Szeretnénk, ha több információt tartalmazna egy- egy ilyen leírás. Köszönjük!
Válasz:
Kedves Júlia! Köszönjük szépen az észrevételeit, folyamatban van egy olyan tájékoztató csomag összeállítása, amely tartalmazza a nálunk élő állatok bővebb leírását azoknak, akik jobban meg szeretnék ismerni ezeket a fajokat. További szép naot!
 
Borsi Angéla
2013. 11. 04. 16:37:31
Tisztelt Vadaspark!
Rendszeres látogatójuk vagyunk, havi 2-3 alkalommal járunk túrázni a fenti elzárt területre. Különböző időpontokban járunk fel télen és nyáron is, korán reggel, délelőtt, késő délután amikor a vadak aktívabbak. Rengeteg fotót készítettünk már dámokról, gímekről, muflonokról.Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy az állomány létszámát szinten kell tartani, ami vadászattal jár. Sokfelé jártunk már túrázni, és többször előfordult, hogy az adott erdőben vadászat volt, az ilyen helyeken mindig ki volt rakva figyelmeztetés. Nov. 1-én kora reggel voltunk fent, több túrázót is láttunk. Már bent jártunk a park közepén mikor vadászok figyelmeztettek, hogy vadászat folyik. Véleményem szerint ha ki lenne rakva figyelmeztetés, a létrákon, vagy a kerítésen belül, még a véletlen baleset esélye sem merülne fel. Természetesen a magunk nevében és csak a tapasztalatunkról írok. Ha ezt figyelembe veszik, köszönjük!
Válasz:
Kedves Angéla! Köszönjük az észrevételeket, továbbítjuk az illetékesek felé. Szép napot!
 
 
103 db
 


Név (Lehet becenév is) *
 
E-mail (Nem jelenik meg) *
 
Hozzászólás *
 
*
 
 
A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.