Dinó Park
 Árjegyzék
 
Rendezvények
 
nyomozás
Letölthető füzet
Hírlevél
Név:

E-mail:

Búcsú Baltazártól
Kivételes szakemberétől búcsúzik a Budakeszi Vadaspark: Szilágyi Zsolt „Baltazár” állatgondozó, blogger és természetfilmes sajnálatos módon kinőtte a vadasparkot, ám továbblépésével újabb örömteli fejezetet nyithat szakmai karrierjében és kiteljesedésében. Kollégái és a sok százezer, természet iránti határtalan szeretetét személyesen is megtapasztaló látogató mellett Baltazár természetesen az általa gondozott állatoknak fog a legjobban hiányozni.  
Szilágyi Zsolt „Baltazár” állatgondozó 2011 májusában, szakmai gyakorlatra érkezett a Budakeszi Vadasparkba. Majd ott ragadt és a vadaspark emblematikus figurájává vált: csillogó szemével és mosolyra görbülő szájával, hatalmas lelkesedéssel tüsténkedett a vadaspark kifutói között. Eközben az összes kisebb-nagyobb, általa gondozott állattal is legalább annyira sikerült szót értenie, mint a kisebb és nagyobb emberekből álló közönségével egy-egy kisállatsuli, látványetetés vagy épp vadasparki szakvezetés alkalmával. Jellegzetes hajkoronáját messziről észre lehetett venni, amit nemcsak a Budakeszi Vadasparkban, hanem az általa készített videókban, közösségi média-bejegyzésekben, illetve, rutinos nyilatkozóként, a médiában is gyakran láthattak a természet és a Magyarországon őshonos állatok iránt érdeklődők. 
 

Baltazár egy személyben testesítette meg a játszva tanítást és az interaktív környezeti ismeretterjesztést, a Budakeszi Vadaspark legfőbb szakmai célkitűzéseit: közelebb hozta mindenkihez a természetet, a természetvédelmet, az állatokat és a felelős állattartást is. A hét állata ismeretterjesztő videósorozatban Jóba Katalin állatgondozó kollégájával hétről hétre újabb és újabb állatfajról árultak el különféle titkokat és érdekességeket. Blogján, Szabadtüdős Természetbúvárként, többek között egy állatgondozó napját dokumentálva vezette be olvasóit a vadasparki, állatgondozói lét kulisszatitkaiba. Szakmai Facebook-oldalán pedig a Budakeszin (és Magyarországon) kívüli flórába és faunába is emberfeletti elánnal vetette bele magát, hogy minél többünkkel megismertethesse a természet olykor leghajmeresztőbb aspektusait.  
 

És miként arról idén tavasszal hírt adtunk, a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon a szakmai díjak között először kiosztott, a legjobb, fiatalokat megszólító alkotásnak járó Fekete István-díjat vehette át A haragos útján című alkotásáért. A díjazott videónaplót Baltazár egy herpetológiai kutatás alkalmával készítette, ami várva-várt találkozását rögzítette a ritka és védett eurázsiai kígyófajjal: a haragos siklóval.  
 

Az egyik szemünk sír, a másik nevet. Sír, mert Baltazár személyében egy olyan kolléga távozik, aki tevékenységével és nyitott személyiségével alapjaiban határozta meg a vadaspark mindennapjait. És nevet, mert jól tudjuk, hogy Baltazár kíváncsisága és kalandvágya nem ismert határokat. Új munkahelyén, a Fővárosi Állatkertben 1024 különféle állatfajjal kerülhet közelebbi kapcsolatba, ami egy hozzá hasonló, a lehető legjobb értelemben véve megszállott szakembernek maga a megtestesült álom. Büszkék vagyunk arra, hogy a megfelelő környezetet és hátteret tudtuk biztosítani a szakmai fejlődéséhez. Ezúton is köszönjük neki a sokéves munkát, és sok sikert kívánunk neki a továbbiakban is” – mondta Szabó Péter, a Budakeszi Vadaspark igazgatója
2017.11.15. 20:12
nyomtatás