Általános tudnivalók
   A témanap szó jelentése logikusan következik az elnevezésből. Egy napon keresztül az osztály, esetlegesen az iskola diákjai ugyanazzal a témával foglalkoznak. A  érdekesség az, hogy hogyan dolgozzuk fel az adott témát, hagyományostól eltérő formában, a lehető legkomplexebb módon úgy, hogy az a résztvevő gyermekeknek jó kedvet, örömöt és sikerélményt adjon.
   A Budakeszi Vadasparknak nem minden napi lehetősége, hogy a városi gyerekek előtt egy egészen más világot tud megnyitni. Az erdő világát. Az erdőn belül pedig az erdő kisebb és nagyobb méretű lakóit az állatbemutatónkon keresztül megismertessük a gyerekekkel.
   Budapest közelségének köszönhetően az itt lévő iskoláknak fantasztikus apropó, ha egy napos programokat szervezünk. Ezzel megkíméljük az iskolákat a szállás és élelem költségeitől, és külön buszt sem kell bérelniük, mert a Vadaspark tömegközlekedéssel  és egy kis sétával könnyedén megközelíthető.
   A témanapokat a kerettanterv alapján alakítottuk ki, segítve ezzel a pedagógusok mindennapi munkáját. A valóság bemutatásával jobban megjegyzik a diákok a tananyagot. A tanítás- tanulás folyamata is kicsit lazább, arra viszont fokozott figyelmet kell fordítanunk, hogy a diákok megjegyezzék, elmélyítsék a tananyagot.
   A témanapokra való jelentkezést osztályonként, minimum egy héttel a program előtt kell  jelezni a Vadaspark felé. A megadott foglalkozások közül kiválasztva az osztálynak megfelelőt.
   A program délelőtt kilenc órakor kezdődik, azonban személyes egyeztetés alapján ez későbbre is tolható. Bemutatkozással és a szabályok ismertetésével indul a nap, utána jön a szakmai program. Fél tizenegykor tartunk egy rövid "tízóraiszünetet" utána pedig csoportos feladat megoldásával, vagy feladatlap kitöltésével adhatnak számot a gyerekek az aznap hallottakról. Indulás előtt értékeljük a napot és a gyerekek munkáját. Ha ebédre szeretne hazaérni az osztály, akkor tizenhárom óra felé módja van elidulni, így elérik az iskolában a menzát.
  
A témanap, témahét várható pedagógiai eredményei:
• Kialakul és növekszik a munka során a személyes érintettségből adódó motiváltság.
• Kölcsönösen pozitív irányba változik a diák-tanár viszony.
• Növekszik az önbizalom, magabiztosság, amely újabb cselekvésre ösztönöz.
• Csökkennek a magatartási anomáliák.
• Fejlődik a cselekvő- és szervezőképesség és az önálló ismeretszerzés képessége.
• Az azonos cél elérésének tudata biztosítja a magas fokú szocializációt.
• A csoportmunkák során erősödik az egymásra figyelés, az esetleg periférián lévő tanulók is bekapcsolódhatnak a közös tevékenységbe.”
/Bilku Rolandné/
 
 
Téma napjaink napirendje:

Érkezés
Ismerkedés (játékos formában), ráhangolódás a témára
Téma feldolgozása
Hozott tízórai elfogyasztása
Téma feldolgozása terepen
Csoportos feladat kiosztása, Vadasparki Tudáspróba
Haza utazás

Általánosan négy témát jelöltünk meg, amik köré szervezzük a témanapokat:
Állatok
Növények
Időjárás, felszínformálás
Tájékozódás és viselkedés
Oldal nyomtatása